Legelőször, gyerekek, ez nem darkos bejegyzés lesz - a legutóbbit rossz pillanatomban írhattam, de felvállalom, van ilyen is.

Szóval... hú. Néha, így egyedül, alvásképtelenül a gép előtt, vagy épp a metrón/villamoson/buszon haza vagy "melócskámba" haladva, szóval ülök és tarkónvág a múlt. De úgy ám, hogy egyből bele is szédülök az adott korszakba rövidebb-hosszabb ideig.
Leginkább egy arc, egy random emlék indítja el ezt a folyamatot is, de lehet levél, komment, dal, Szolnok külvárosa ahogy suhan a vonatom... értitek.

Néha ilyenkor azon kapom magam, benne is vagyok - mintha nem változott volna semmi. Visszamegyek 1-2-3-x évet, sok részlet olyan élénken él vagy csak sejlik fel, hogy egész meglepődöm, jé, ilyen is volt?
És aztán szól a metró, hogy "Moszkva tér". Vagy megborzongok és fel kell állnom hogy feljebb vegyem a fűtést a pici otthonkámban.
 

És akkor megint itt vagyok, ebben a jelenben, ahol tanulok, tanítok, gürcölök, nevetek, alkotok... és egy percre olyan összezavartnak érzem magam. Ez is én vagyok meg az is én voltam... És elkezdem, csak szép lassan, már más fényből látni a dolgokat. Nem feltétlen csak szomorúan, vagy elítélendően, nem, már vegyül bele más is. És olyankor megmelegszem kicsit itt benn, mert tudom, a szoknya meg a diplomatatáská mellé járt már egy kis felnőttség is, szép lassan kúszik felém a többi.

Szeretek a jelenemben élni - a múltkori IMÓ poszt ellenére is. Sőt, továbbmegyek, rájöttem, csak a jelenemben szeretek élni. Mert nem csak hogy *kopp-kopp-kopp* jól megy minden, de még annyi mindennel ki tudom színezni, fene a fantáziám és a humorom. :)
Rá kell így jönnöm, hogy az életem remek, és túlnyomórészt mindig az volt. Nem mondom, hogy sosem történt megrázó, tragikus, utolérhetetlen fájdalmat okozó dolog. De egy idő után tényleg jobb. És tényleg lehet tanulni mindenből - csak véletlen a tragikus dolgok jobban fejbekólintanak.
Mindig képes voltam emelt fővel kijönni, akármit tett elém az élet. Ez nem mind az én érdemem, értelemszerűen a családom, barátaim (mostaniak, és a régi kolis barátok is, leginkább onnan a folyosó végi szobából :) )... szerelmeim...? Na ezt már nem mondanám. Csak így kisbetűvel írnám, sajnos leginkább a szakítás lendített előbbre. De legalább előrelendített. Ez már azért karma vagy mi, nem?

Szóval rengeteg dolog jött ki jól az életemben. És azt hiszem, meg vagyok magammal elégedve.

Vagyis van itt egy dolog. A jelenben szeretek élni - minek is bárhol máskor -, de rá kellett jönnöm, ez nálam a továbblépést is magával hozza. Ha tíz kezem lenne sem volna elég összeszámolni azokat a (jó)barátokat, akiket, mondjuk csak az elmúlt 5-6 évben hátrahagytam. Félreértés ne essék, nem mindből lett utálat vagy közömbösség, egy maroknyit belőlök (Hercegnő, igen, te az élen vagy, nyugi) szeretek, bár kicsit máshogy mint rég. De már nem vagyok olyan... nem érzek úgy, nem rajongok úgy, ahogy megismertetek, mert továbbléptem. Mostanra eljutottam odáig, hogy ezt nem hibámként rovom fel, mert visszaolvasva pár igen régi dolgot, nagy hülye lennék ha leragadnék annál a buta libánál aki egy ideje voltam.

Van akivel évekig, minden távolság és nehézség ellenére is együtt vagyunk, vannak, akik bár kéznyújtásnyira lennének, csak ritkán tudom kimutatni, mennyire is fontosak, vannak akik meglepő fordulatokkal kerültek vissza az életembe, és vannak, akiket - bár próbálkoznak felvenni velem a kapcsolatot - nem akarok beengedni már az életembe vagy ezért, vagy azért. Nem hazudok magamnak, mert minek? Ha valaki ezen a sárgolyón őszinte lesz hozzám (a Pippi mellett :P) az én vagyok. Innentől meg...

Amit tavaly tanultam meg: kiállni a hibáimért, a véleményemért, beismerni, ha hülyeséget csináltam és megpróbálni jóvá tenni. Ha égek is, mint a rongy, kerülgetni csak még rosszabb. Szeretném ezt megtartani örök életre, ha lehet.

Újévi fogadalom: angolul már tudok... de addig nem nyugszik valami bennem, amíg gyönyörű brit kiejtése nem teszek szert. Ezért fogok dolgozni idén, és hogy ugyanilyen büszke lehessek magamra, mint most, ezen az álmatlan éjszakán.

Te, aki ismered minden nem publikált bejegyzésem, minden olyan gondolatot, amit félek megosztani, minden olyan történetem amit rettegek publikálni - és azokat is, amik megjelentek persze, meg sokkal, sokkal többet.
Tudod-e, hogy érzem magam most?

Mert ha Te tudod, legalább ketten leszünk, és nem érzem magam olyan egyedül.

Hiába mondom el, hiába sírom ki magamból, más sohasem fogja érteni. Utálom ezt a világot a fájdalmasan kegyetlen tökéletlenségével, és hogy minden elveszik a részletekben. Én is. Megyek, csinálom, szeretem... és néha megállok elgondolkodni.

Mikor lettem ilyen sekélyes? Ha tudnád, hogy érzem magam most, elmondhatnád.

Múltkor majd' elsírtam magam, mikor Szolnoknál ment a vonat és eszembe jutott, hogy vágtunk át árkon-bokron Susival meg Enikővel évekkel ezelőtt, kezdő kommandósokat megszégyenítő bénasággal. Hiányzik. Furcsa, mert mindig is kívül álltam az ottani "társadalmon", sok sebet szereztem. De az érzés - hogy nem gondolkodsz sokat, hagyod magad sodorni, mindig vannak körötted emberek... az nagyon hiányzik.

Menekülök, érzem, futok valami elől. Minden tettemmel, minden mosolyommal, minden fennhangon énekelt Sinatra-számmal futok, menekülök. De már tudom, érzem itt benn, hogy nem mehetek sokkal tovább, így nem, amíg ilyen sokminden köt a "való" élethez. Mert ez a tökéletlen élet rábilágít, amit művészetnek, őszinte imádatnak vélek, csak üres szemfényvesztés, önmagam hiábavaló foldozgatása.

Mostanában gyakran elgondolkodom, mi lenne velem, ha elvennék ezeket a haszontalan álmokat tőlem, amik az életem minden unalmas és mozgalmas másodpercébe belefurakodnak? Szürkébb lennék, igen, de... biztos nem csalódnék ennyit.

Csakhogy én nem akarok szürke lenni, ez a borzalmas bennem. Valahogy ki kell tartani. Valahogy...

Kedves Naplóm, ha tényleg jól ismersz, tudod, miért mondom mégis, hogy szép és jó év volt ez. Tudod azt is, miért gondolom azt, hogy az életet, de még egy évet is lehetetlen röviden úgy összesummázni, mint tavaly ilyenkor tettem.

És ha igazán, igazán jól ismersz (bár attól tartok, ez esetben már egy kicsit félnem kéne tőled), tudod azt is, hogy miért hazudok magamnak folyamatosan, egyetlen századmásodpercnyi szünet nélkül.

de lehet már akkor, mikor annak a csodaszarvasnak a nyomába eredtünk, vagy a besenyők elől szedtük a sátorfánkat.

Elkúrtuk, ha úgy tetszik.

Persze, lehetett ezt leplezgetni, ideig-óráig. Évszázadokig mondjuk. Lehetett arra fogni, hogy a törökök, a Habsburgok, Trianon, mert mi próbálkozunk, tényleg, teszünk le az asztalra, teszünk, vagyis tennénk... Lehet másra kenni, de minek?

Mindig azt mondom, és vállalom is: nem szeretnék Nagy-Magyarországot. Azért nem, mert ezzel a kicsivel is annyi gond van, hogy nem győzzük, akármit mondunk, nem győzzük.

Nem rontottunk persze mindent el. Számos csodás embert, eszmét, dallamot és dolgot termeltünk ki a világnak, amire méltán lehetünk büszkék. De mi mind végülis csak maradtunk amik vagyunk - magyarok, a magunk magyar mentalitásával. Együttműködni oly sokszor képtelen, széthúzó, bizonytalan, éretlen, sokszor még tanulatlan nemzet is vagyunk mi.

Lehet ezt szeretni magunkban, nem tilos, ezek vagyunk.
És félreértés ne essék, én szeretem a hazám. Amikor kisvonaton döcögök végig az Alföldön hihetetlen hőségben. Amikor az egri várban ülök egy esős őszi délelőttön. Amikor Budapesten lógázom a lábam a Margit-szigeten a Dunába. Amikor látom az embereket, főleg a családokat mosolyogni a nemzeti ünnepeken. Amikor néptáncot nézek vagy népzenét hallgatok.
Akkor szeretem a hazám, mikor nincs a közelben újság és tévé és internet, hogy hírül adja, mit mocskolódik a politika, melyik celeb hányat pislantott tegnap, kit öltek meg, vagy milyen lesújtó véleménnyel is van rólunk egy-egy külföldi tekintély. Hja, régen, száz éve talán könnyebb is volt az országunkat minden nap szeretni.

De ami a legjobban fáj (és erre is, sajnos, azt kell mondanunk: "Ez Magyarország..."), mikor azt veszik el, amit szeretsz, megszoktál. Számos dolgot mondhatnék gyerekkoromtól fogva, kezdve az ABC csokitól, de... bevallom, a tegnap késő éjjeli események jobban megráztak.

Ez Magyarország. Ahol a profit fontosabb, s ez természetes, mint több millió rádióhallgató szeretete és ragaszkodása. Ahol egy szűk hónap alatt, fájdalmasan gyorsan elragadják tőled az olyan apró dolgokat, amik szebbé teszik ezt a sokszor annyira beposhadt életet.

Mert ugye a piac szabad. És mert csak a pénz tud ugye egyenlő esélyeket teremteni.

Ez Magyarország.

Lehet hogy nem nagy dolog. De ha sok apró felgyülemlik, az előbb utóbb gátat szakít, és sose tudni, mennyi lesz már túl sok. És nem vagyok biztos benne, hogy premier plánban akarom látni, mikor végre feltámad a "tenger".

Az ilyen dolgok miatt kezdem őszintén gyűlölni ezt az országot, vagyis, amilyenre formálják, formáljuk. És inkább élnék, úgy gondolom, gyökerek nélkül egy idegen országban.

Mert ott semmi sem igazán az enyém. És ott épp ezért nem fáj ennyire, ha elvesznek tőlem valamit.

... talán azért olyan szép, mert van előtte egy rákészülés, vágyakozás, rítus. És persze közben: nyugalom, meg az én páros magányom.

Mire a házunk közelébe érek, már eléggé elegem van a napból, az emberekből, a Népszínház utcából. A táska húzza a vállam, a lábam fáj, nyom a cipő, félrecsúszott rajtam a szoknya, a sálam se úgy áll ahogy kéne, a hajam meg --- na arról ne is beszéljünk. Nem tudom pontosan, hogy van mindig erőm azt az utolsó két emeletet megtenni, még akkor is mikor már legszívesebben állva elaludnék.

Belenyúlok a zsebembe amikor felérek a másodikra. Mindig a jobba, ott tartom a kulcsot. Befordulok az ajtóhoz. Amikor olyan jó lenne már bejutni, akkor nem megy be a kulcs, visszahúzom a kezem, forgatom, próbálom. Zihálok. Mindig zihálok, pedig január óta itt lakom, megszokhattam volna már hogy ilyen magasan van. Végre enged. Azzal a jól megszokott mozdulattal belököm a zöld ajtót, felhúzva a kezem felcsapom az előtér villanyát.

Fordulok kettőt-hármat, leteszem a táskám, a szatyrokat, a kabátot beakasztom a szekrénybe, zip-zip, le a csizmák, irány a fürdőszoba. Kézmosás, közben elgondolkodom, vajon meddig bírja még a folyékony szappan, hisz már hetek óta alig van az alján. Megvizsgálom magam a kistükörben, nem tetszik, nem tetszik, de ez van.

Visszafele át a konyhán kiemelem a vacsorám a nylonból, belököm a mikróba. Sose figyelem, mennyire teszem be, pedig Petruséknál mindig olyan jól ki van számolva, talán nekem is ügyelni kéne rá. Bemegyek a szobába, felcsapom ---nám a villanyt, de kiégett egy hete. Nem nyúlok hozzá, jó a sötét, illik Orwellhez, meg félek is, ha egyedül vagyok még gonosz lesz az a sunyi áram és agyonvág. De a reflexeknek nem lehet parancsolni.

Csak úgy érzésből feltekerem a konvektort - amíg nem kattan. Akkor van hármas és négyes között. Átöltözök a félhomályban, kattan a mikró, kész a vacsi. Kilépek, ezzel a vastag és legalább három számmal nagyobb pamutzoniban amit még tavaly kaptam karácsonyra. Néha majd felbukok benne, de ebben sose fázik a lábam.

Kinn ízlésesen elrendezem a vacsim, mellé kés-villa, két zsömle, mint mindig. Jobb napokon egy-egy óriásisler is odafér. Beegyensúlyozom azt a kék műanyag tálcát amin mindez trónol, a távirányító után tapogatózok, már reflexszerűen a 9-est nyomom. Comedy Central. Tulajdonképpen mindegy, mi megy, még ha ezerszer láttam is, végignézem evés közben.

Vagyis... harapok egyet, boldog vagyok - aztán felugrok, és hozok egy pohár vizet. Ez is a rítus része. De onnantól tényleg elönthet a teljesség.

A korona mindig a desszert. Sose bírom egyszerre megenni ezeket a hatalmas islereket, nem tudom, honnan szerzik, ilyen hatalmasat ilyen olcsón. De mikor ezzel birkózom, minden meg van bocsátva. Az ideg, a fáradtság, a csalódás, a gyomorgörcs, a futkározás, a reménytelenség, a hideg, eső, az élet. Ott, akkor egy kicsit mindig jó. Én meg a TV - páros magány ez, és a napom legjobb része.

Végigolvastam a blogom, mert nem volt épp jobb dolgom. Bevallom, sokszor elérzékenyültem, egyszer-kétszer el is pityeredtem így egymagamban. De akármennyi rosszat, keserűt, negatívot is írok, nagyon szeretlek azért Titeket, barátaim. Azokat, akikkel csak néha beszélünk ugyanúgy, mint akikkel napi/heti rendszerességgel.

Csak tudjátok, nehéz, nagyon nehéz néha.

Lehúz az élet, no nem anyagilag, hanem inkább lelkileg. Pedig pont ma ettem egy olyan jó fokhagymás lángost, hogy még. És még minden mellett is túl sokat gondolkodom.

"Elveszteném az eszem már, mert a szív úgy fáj ilyen IQ-nál; inkább lennék a kis butád, aki felnéz rád."

De attól félek, a csoki-féle boldogsághormonra már immunis vagyok. Ne tessék félreérteni, nem szomorú vagy depis vagyok én, Verci, neked üzenem, mosolygok sokat és elhiszem, hogy pozitívan kell mindenhez hozzáállni - nem csak elhiszem, teszem is. Pénzem van, egészséges vagyok, mindenem megvan. Majdnem.

Vagy inkább túl sok is egyes dolgokból. Le kéne már állni erről az állandó agyalásról, mert nem bírom, megőrülök, és elkötelezni magam egyfelé. Ami nem forgat fel lelkileg. Ami nem rengeti meg a magamba vetett hitemet, bizalmamat és szeretetemet. Ami nem ábrándít ki szép csendben és alattomosan.

A szürke hétköznapok megnyugtató monotonsága az én mentsváram, egy-egy jó gyrossal és óriásMilkával fűszerezve. Tök jó munkát kaptam. Ha nem lenne ez a fene eszem és az örökös elgedetlenségem, boldog is lehetnék.

Szeretném hinni, hogy zseni vagyok aztán azért nem megy ez a lIfE v2.1, de ahhoz meg nem vagyok elég elborult.

Bárcsak már megkapnám azt a rohadt nagy pofont az élettől, ami visszazökkent ahhoz a nőhöz, aki nyáron voltam.

"Csak két tragédia eshet meg egy emberrel élete során. Az egyik az, ha nem kapja meg, amit kíván, a másik az, ha megkapja."

Múltkor csak egy olyan semmilyenre futotta, előtte meg rég írtam, nesze nektek valami vidám, mert nem tudom nem szó nélkül hagyni, milyen jó irányt vett az életem.

Először is amig megvan, mert rájöttem, ezt is kell becsülni: itt a családom és a Bátyám, akivel annyi szép hónapot eléldegéltem itt a mi kis Otthonkánkban. Mindenki jól van, viszonylag jó kedélyben, bár Bátyónak nem áll olyan jól a szénája, de majd lesz ez jobb is.

Drága Barátaim. Olyan jó, hogy megint együtt vagyunk mi négyen, és hogy láthatlak Titeket együtt vagy külön-külön. Amikor Pippivel csak úgy összefutok reggel, amikor Vercivel egy monoton angol történelem órán az első padban felidézzük a GyU-t ("Megyeeee...." "Zsákooooosss..."), amikor Charlieval ebédelhetek, segíthetek neki ajándékot keresni (ó minő megtiszteltetés) majd művelődésképp a Múzeumkertben Family Guyt nézhetek vele... :D

Aztán itt az egyetem. Félelmeim, hogy borzalmas leszek német minoron elszállni látszanak, mert eddig egy Goethe-vel sem találkoztam - sőt, kiderült, nekem van előnyöm, már ami a nyelvészeti terminológiát illeti.

A török is bejönni látszik. Mármint... török haverom is a semmiből előhív, no, megyünk megnézni azt a kiállítást? Ma meg teljesen véletlen akadtam rá egy Erasmusos török hölgyeményre, akivel, remélem, eredményesen tudunk tudást csereberélni. :)

És a munkám, ó istenem. Ma hívott fel második kedvenc tanítványom, elvállalnám-e idén is, és repes a szívem, már teljesen lemondtam róla és magam alatt voltam, hogy nem vagyok én magántanárnak való. De mégis! (Igaz, vele az óra élmény, kár, hogy 2 óra az út oda-vissza...) És így azért az anyagiak is meg vannak oldva, hála az égnek. Sőt, olyat mondok: ma két embert is vissza kellett utasítanom, mert már nem férnek be tanítványnak (hátulütő: kevés szabadidő).

Igaz, albérletet kell váltanom hamarosan, de egyelőre nem aggódok, remélem az is így elrendeződik. :)

Azt az egyet sajnálom, hogy ihletem nincs mostanában, de ez mondjuk az újra feltörő gamerségemnek is köszönhető. :P A rajzaim egyébiránt itt vannak fenn:

http://pocket-bunny.deviantart.com/

Na és most megyek örömködni, úgy se fog örökké tartani. :P

...mert ha nincs is rossz kedvem, a melankólia mindig ott van a háttérben. De az időjárást valahogy imádom, végre nem az a hőség.

Nyaggattatok, írjak már. Nem történik semmi - dolgozok, holnaptól egyetem, néha rajzolok, elvagyok. Talán ez a legjobb szó rá, elvagyok. Kéne már egy életcél. Vagy legalábbis egy könyen elérhető, rövidtávú. Na majd ha lemegyek a közértbe, megkérdezem, van-e még raktáron.

Írni volt kedvem, úgyhogy nesze nektek.

---

- Feljöhetnél… hozzám – mondta könnyednek szánt hanggal a fiú – Vennénk bort és beszélgetnénk…

- Látszik hogy nem idevalósi vagy – legyintett a lány lemondón és kissé zavartan is. Olyan hirtelen jött ez a felajánlás – A Városőrség ilyenkor már mindenkit igazoltat, ott vannak mindenhol, ha nem a bejelentett lakcímedre mész ilyen későn, bevisznek őrizetbe. És alkoholt venni, éjjel, Budapesten? Meghibbantál?

Ez azért kicsit erős volt, ahogy kimondta, érezte. Kedvelte ezt a fiút, még ha kissé hallgatag és fura volt is. Bocsánatkérésképpen belekarolt és közelebb húzódott hozzá.

- No, ne lógasd az orrod - motyogta félszegen – Nem mintha veled lenne bajom…

- Ez a Városőrség – morogta vissza rosszkedvűen a fiú – akkora hülyeség.

- Azt mondják így jobb lesz… és tényleg, azóta nagyon ritkák a támadások éjjelente.

- Mert nem is engedik ki az embereket az utcára. Olyan más itt…

Nem néztek egymásra. Pedig talán nem is kellettek volna szavak, csak egy pillantás, és a fiú megérti, a lánynak is ugyanolyan rossz, hogy nem lehetnek kettesben egy nyugodt helyen. Talán azt is kiolvasta már a tekintetéből, milyen szívesen nyomna egy csókot már a nyakára is az arca helyett. Vagy a szájára… De a nyílt utcán álmodni sem mertek erről, és egyébként se néztek egymás szemébe.

Mikor begördült a lány éjszaki busza, megölelték egymást.

- Tudod, egyszer tényleg… – kezdett bele a lány, mert gyötörte a lelkiismeret és az epekedés a másik után – tényleg…

- Jó estét kívánok, igazolványokat kérem felmutatni.

Szétrebbentek és szó nélkül elővették kabátjuk felső zsebéből a Nagy Magyar Republica hologramos igazolványait. A csupa feketébe öltözött ellenőr gyors pillantást vetett előbb a kártyákon lévő arcokra, majd a fiatalok zavart, lesunyt tekintetére.

- Épp menni készültek? – inkább kijelentésnek hangzott, mint kérdésnek.

- Igen, én – suttogta a lány, és villámgyorsan felkapott a buszra. Még hallotta, hogy a fiú előbb megmondja az ellenőrnek, ő hányas járatra vár, és hogy amaz hideg hangon megkéri, addig üljön csak le, egy pár perc és itt lesz.

Ahogy a busz elindult, a lány gyorsan hátrapillantott: a fiú egyedül ült a megállóban, utána sem nézve az ő buszának.

Másnap, harmadnap, mikor hívta, kereste, nem válaszolt. Sohasem válaszolt.

Nem volt akkor már ilyen, hogy szerelem – senki se akarta, senki se kereste. De a fiatalok néha szerettek egy-egy éjszakára ölelésbe, mámorba feledkezni és hagyni minden mást a fenébe.

A lánynak még ez se jött össze.

Talán a szülei nem kódoltattak szerencsét a génjeibe.

Mindig is szerettem az akcentusokat, nagy kedvenc a brit, a német (mikor angolul beszélnek) most az arab/török is hozzácsapódott.

Ja, nem haltam ám meg, csak azért írok. Pedig épp meghalhattam volna, mert már 3 hete nem kaptam meg a magam vasárnapi Star Wars animated adagját. :( Mindig közbejön valami.

Ja és hogy mivel foglalkozok mostanában szabadidőmben, én, az érett bölcs.ész. Tanulok törökül. Mindenféle módszert megragadva, ami van... szép az Internet, aki keres, talál alapelven akármilyen könyvhöz/hanganyaghoz hozzájuthatsz, tulajdonképpen bármilyen nyelven. <3

Tegye fel (virtuálisan is) a kezét, aki szerint a "gülüm" ijesztő, sőt taszító szó. Nekem spec a "gülü szemű"-t invokálja. Tehát duruzsolhatja ezt nekem akármilyen szépen egy török individuum, hiszen azt jelenti, "rózsám", ami, valljuk be, szép és dicséretes bók/becézés, engem a hideg rázna ki. Na jó, mondjuk külföldinek a "rózsabimbóm" szó is ijesztőként hathat. O.o

Vagy egy népdal átirat...? Tatlı gülüm, szívem kedvese, hallod hív ev şarkı...

Rájöttem, hiányzik az egyetem. Legjobb lenne, ha évközben lehetne kivenni a nyarat, mikor már nagyon eleged van az egészből. Mondjuk arra a pénteki 40°C közeli csúcsra kíváncsi leszek.

Ne legyél lázas nyáron, soha.

Ilyenkor több minden is megnehezíti a mindennapi életed. Kezdetnek nem vagy éhes, vagyis pontosabban, ha korog a gyomrod sem kívánod az ételt, csak innál mint a kefekötő, leginkább teát. Észre se veszed, hogy mikor már tényleg nincs erőd mondjuk felkelni az ágyból, mert alig ettél egész nap.

Egyszerű dolgok, mint a buszmegállótól hazáig gyaloglás, vagy a sorban való várakozás kiszívják minden energiád, nem tudsz koncentrálni, minden mondatod, amit másokhoz intézel, meg kell hogy tervezd, különben baromságot mondasz (lsd. lejjebb).

El se tudod igazán dönteni, lázas vagy-e, mert olyan meleg van, de valahogy érzed, nem normális, ha nem nagyon izzadsz ebben a kánikulában. Ha csak egy kicsit hűvösebb helyre kerülsz (légkondicionált busz) már libabőrös leszel és szállnál lefelé, mert inkább a dögmeleg.

Mindenben, főleg a munkában, akadályoz, fáradt vagy és kedved sincs elindulni otthonról, szétgyógyszerezheted az agyad, de sokat nem segít.

Ja. És főképp azért ne légy soha nyáron lázas, mert bemész a Burger Kingbe és kérsz egy BicMac menüt. Aztán csodálkozol, ha Chuck Norrissal ellentétben nem kapsz. (trú sztori)

Ha ez az egész pedig kombinálódik torokfájással, megfázással, durva nyaki görcsökkel és ízületi fájdalmakkal (meg úgy egyáltalán, az élet utálatával), akkor aztán tényleg party hard.

Úgyhogy most itthon tengetem a napjaim, megpróbálok szeparált, stresszmentes napokat töltögetni (nem mindig jön össze), nyugodtan filmezgetni és megcsapolni az itthoni gyógytea-készletet. Azért, haterek, ha merő mazochizmusból olassátok a blogom, nem kell örülni, megmaradok még. Majd pont kinyiffanok, mikor 2 hónapon belül 3 születésnap is lesz, amit persze mind-mind derekasan meg kell ünnepelni... :)

Hogy valami pozitív is legyen: már jobban vagyok (csak ne lenne ilyen meleg) és minden vizsgám elsőre meglett, a félévi átlagommal fene elégedett vagyok. Yay.

Igen gyerekek, tudtátok, hogy ez is el fog jönni. Kell a yaoiról is egy posztot írni mert így megugrik a látogatottság nagy kérdőjellel állok a dolog előtt manapság.

Yaoi, az Olin Lexikon meghatározása alapján: japán animékben és mangákban előferdülő (haha), férfiak közti testi kapcsolat, sokszor érzelmekkel spékelve. Bezonyám, buzulás, ha gonoszak (és realisták) akarunk lenni.

Kössünk ki itt valamit: nem vagyok homofób. Semmi gondom ezekkel az emberekkel IRL (=Való Élet Vazz). Voltam ám kinn tavaly a melegfelvonuláson is, ennyire menő vagyok (igaz nem önszántamból, nem tehettem mást, ha le volt zárva az Andrássy, én meg Petrusommal a Deákra mentem volna :P)! IRL, ha nem előttem intézik a konkrét szexuális életük, nem zavar (igaz, ez a heteró párocskákra is abszolút igaz). Tehát a homofób mocskolódásokat itt el is vágnám egy mosolyogós "FUCK OFF"-al azok felé, aki épp készült beírni az "OMG U SHULD BURN IN HELL HAT'R BICCS!" kommentjét.

Na de nézzük ha nem IRL homoszexualitásról van szó. Nem tagadom, régebben, mint a kislányok többsége (lawl) nem vetettem meg, bár kőkemény supporter/shipper nem voltam egyáltalán, legainkább csak a haverok agyának húzására használtam fel egypár szaftos kommentet.

Most úgy érzem, a Hetalia fandome-hoz való csatlakozással megint visszaléptem az "életbe" (szeptember óta elég elhanyagoltam a fangirlséget, építgettem az életem, de c'est la vie, mindig megszívat az élet), és mellbevág, mennyi yaoival kell szembesülni. Mert a hardcore fangörlök ám ontják és támogatják a yaoit, mint emo-kiccsaj a Suicide Kittyt.

Újra és újra, mikor keresgélek képeket, történeteket, felnyögök a gép előtt. Már nem a gyönyörtől, hanem a kétségbeeséstől.

MIÉRT?

Miért kell tehetséges rajzoló/író lányoknak ENNYIRE erőltetniük a dolgot, ott is meglátni a Y-t ahol NINCS? Az egy dolog, hogy mindenkinek saját joga (shaddup, ez az én blogom), nekem meg jogom van elgondolkodni az alapvető paradoxonán a dolgonak.
Tehát.

1. Ezek a lányok (nem nők...) általában fiatalabbak, nagy esetben 11 és 25 év között (életkor növekedésével ált. csökken a konkrét szexualitás istenítésének mértéke...) vannak. És igen, nagyjuk heteró ám.

2. Ahogy Jonná mondaná, ezek a kislánykák soha nem fognak f@szt majd a kezükbe. Ez gonosz, soviniszta, minden igazságtartalom nélküli, de oltári LOL, ezért beírtam. :D Van azért ezeknek általában életük, de vagy hatalmas személyiségi törésük van, vagy... vagy nem tudom. Ha én egy jóképű férfit nézek (legyen az 2 vagy 3D), nem azon gondolkodom, "De jól nézne ki egy másik hapival." O________o

3. Yaoi fangörlnek nincs olyan, hogy "férfibarátság". Sem "férfirivalizmus". Csak szex van, vagy hate-szex. Ez ultra-sekélyes, annyira, hogy már nem is lol, hanem headshot. (Bocs, ezt kellett.) Utálom, ha valaki a testiségre bontja le az emberek oly széles érzelmi palettáját.

4. Petrusommal néha elővesszük a témát, nem tudunk vele hova jutni. Belegondolunk, elgondolják ezek a lánykák általában, mi is történik KONKRÉTAN egy ilyen aktus során...? Na igen, a szerelemnek semmi sem szab gátat, a záróizmok sem...
Vicces, hogy a konkrét aktust nagy százalékban csak derékig látjuk, izzadnak, lihegnek, hú. (férfiolvasók, elnézéseteket kérem ha vizuális típusok vagytok) Ilyenkor komolyan elgondolkodom, volt-e a becses hölgyeménynek valaha ilyen ANALitikus élménye, felfogja-e, mi is ez, hogy is megy, mert nem olyan romcsi-momcsi az ám. Nem véletlen, hogy bár hentaiban bővelkedik a paletta nagyon mindentmegmutató darabokkal is, yaoiból (HÁLA ISTENNEK) nem nagyon látni ilyet. Rossz szembenézni az igazsággal vagy mi?

5. A bilit tegnap borította ki valami. Szeretem az ecchi doujinshi-ket (finoman erotikus tartalmú rajongói képregény), megfigyelni, hogy oldják meg a karaterek közti kapcsolat szorosabbra fűzését (főleg ha a rajzolás is szép, akkor még ihletnek se utolsó), egy fiú-lány párosnál ez nekem édes.
No, a minap találkoztam egy, borítója alapján ígéretes darabbal, meg is örültem. Belenézek, hát MI EZ. Adott két férfikarakter, alapjáraton (eredetiben) mindkettő vicces, aranyos, nem túl jó kapcsolat köztük, de ez adja a humort.

Itt: az egyik férfi NŐVÉ változott. Tényleg. (Doujin POWA.) És úgy történt meg az eksön. Kedvenc részem talán, mikor mindkét srác (merthát a női külső mögött férfi agy vala) megállapítja: "A lányok azért nagyon édesek."

VAT. DA. FÁK.

Nekem itt vesztette el a yaoi az értelmét. Azért a képregényben az eksön után visszaváltozott a férfiú, s mostmár emígy is megtörtént a dolog, csak hogy teljes legyen az összhang.
Mondjuk ez a mondat is rátett az elején (a kis átváltozós szájából): "Úgyis lefeküdnénk, de néha nővel is kell csinálnod, nem?"

WTF2.

Hadd vonjam le a konklúziót: a yaoi-fanok erős paradoxonban élnek. Fiú-fiú szerelmet hirdetnek, mert ooooolyan édesek, és persze hogyha állandóan együtt lógnak, az csak CEJELEM lehet, meg a buttsexs igenis jó (miért nem próbálod ki otthon akkor az Intarnetz helyett? D:) de azért persze kár lenne, ha az a jópasi csak a pasiknak szentelné magát, mert mégis édesek vagyunk mi lányok, nameg azért nekem egy FÉRFI kell, aki szerint édes vagyok, és feleség is akarok lenni, stb., stb., stb... Lawl.
Avagy: minden fangirl odakívánja magát a két jómadár közé...? Más nem jut eszembe.
 

Én maradok a hetero párosok iránti szimpátiámmal ha fandome-ról van szó. "Intarnetz worst fangirl" díját talán már ki is érdemeltem. :D

Ide jönne a mentegetőzés, hogy omg, no offense mm'kay? meg hogy nekem is vannak ilyen barátaim, de teszek rá. Aki felhúzta ezen magát, menjen és fektesse az energiáit yaoi rajzolásba vagy ff írásba, vagy a fenébe, essen cejejembe, aztán meg is köszönheti hogy adtam egy kis löketet.

UI: RÁJÖTTEM. A mai biszex imó-fiúkák töketlen férfiak vannak a dolgok hátterében! Nem csoda hogy mikor pervy dzsentelmenek szaladgáltak fel-alá a 19. században senki sem volt yaoi-fan. :D

Rajtam a dögvész, vagy nem tudom.

Eddig volt már mindenféle bajom, de így szép egymásutánban, sőt, átfedésben. Legújabb a torokfájásom. Mert hogy mikor a neocitránom ittam ma reggel, az középkori kínzásnak beillett volna, mintha metélték volna a torkom fél tucat lándzsával - egyszerre.

És persze dolgozni is kell, mert ahogy Charlie mondta "Neked van lelkiismereted". Pedig nagyon jó lenne jobban lenni hamar, mert erőm nincs így tanulni, egy hét múlva (se) meg két nehéz vizsga...

Most egyelőre a gyógyszer+kiizzadós kombóval próbálkozom. 3 réteg ruha, két takaró plusz ágymelegítő lepedő, pedig nincs tél egyébként se, ugye... most 4 óra hossza után "pihenek" kicsit, hihetetlenül leleassítja a gondolataid ez a rohadt sok meleg (ez gondolom a posztból is látszik...).

Jaj legyen már vége ennek a dögvésznek, meg a vizsgáknak is. D:

A lábam még mindig gyógyulóban, de a hétvége úgyis azzal megy el az időm, hogy olvasok megállás nélkül.

Lényeg, ma voltunk megünnepelni Petrusommal barátságunk fennállásának 6. évfordulóját. Török kajálda, Mucha kiállítás, majd egy kis séta és LOL.

Itt a teljes fényképalbum, de azért két "állaccságot" kiemelnék:

WASSAAAAP?!
Star Wars meg a Vajdahunyad.

Csak meg ne fáztam volna, akkor lett még volna tökjó ez a nap. >______>
 

Nem vicces az, ha egész hétvégén felpolcolt lábbal kell ülnöd, és kénytelen-kelletlen gépelned a magad meg a mások dolgait. Ezen a jó mjúzik se javít sokat. Egy jó film még csak-csak.

Kezdeném már szégyellni magam, mert kb. 3 hete "nézem" a Szomorú vasárnapot, és még mindig nem értem a végére. Most felkerült a Csak szex és más semmi és a Magyar Vándor is. Bezzeg a török filmeket együltő/fekvő helyemben meg tudom nézni? Ja. Mert vicces és beteg és jók a zenéi.

Menjetek a jó büdös francba, Külker, hogy sajnáltok egy rohadt kettest!!!!!
És menjek én is a francba, mert mikor van ihlet, nincs idő, és mikor idő van, ihlet nincs...!

Nem hiszem hogy ezen a nyáron sokat hordok majd nadrágot....
 

Tipo vizsga kísértett napok óta. készültem-készülgettem, bár közben túl sok Hetalia járt a fejemben.

Erre, mikor odamegyek szépen felkészülve, mi az egyik kérdés?
Ki fejlesztette ki a TeX rendszert? (Ez tulképp. egy olyan szövegszerkesztő, mint a html-kódolás. Nem WYSIWYG (Amit Látsz Azt Kapod (Vazze), hanem WYSIWTF (Amit Látsz az Miaf@sz))
Tudtam rá a választ, kerestem is a nevet, hogy "Knuth", de ekkor meglátom a 3-as válasz: "Hermann Göring".

Azt hittem, meghalok. Egy k*rvanagy teremben visszatartani egy ekkora röhögéshullámot. Hatalmas volt, imádom ezt a tanárt. Ő volt az, aki ezt a zseniális képet berakta a tananyagba. Be kéne járni órára is néha, asszem...

Négyes lett a vizsga!!!!! :D (Imádom hogy a tanár ilyen gyorsan dolgozik, és nagyon jófej is.) Jó lett volna az ötös, de azért ez se rossz. :) *maximalista*

És, mivel boldog vagyok, lefárasztom az agyatokat. Van egy japán játék(?)progi, Vocaloid a neve. Lényegében felolvasóprogi, és dalokat lehet vele szerkeszteni. Egy japán színésznő hangja a minta, és úgy csűröd-csavarod, ahogy neked tetszik. Ez a zseniálisan idegesítő darab nagyon híres (aki végig bírja hallgatni, az kap tőlem egy virtuális hátbavágást - hiába, a virtuális dolgokat én már csak így szórom :P)
 

Figyeljétek azért az angol subbot. Beteg a szövege (én állat meg tudom kívülről...XD). Most pedig megyek és szétrajzolom az agyam. :3

UI: Pippim isteni palacsintát csinálsz, és officiál lógok neked egy rajzzal. Kérj amit akarsz, lerajzolom, kiszínezem. :D

Túl gyorsan szakadt rám ez a vizsgaidőszak,tanulás helyett sokszor csak rajzolok vagy a netet böngészem kisebb-nagyobb dolgok után, esetleg zenét hallgatok - végtelenítve.

Titok, hogy miket rajzolok, nincs életem és fandome-hoz csatlakoztam megint (de lett egy isteni új török barátosném, aki legalább olyan lökött mint én, s akivel ha lehetne, az egész történelmet átírnánk...)

Na jólvan gyerekek, azért kaptok valamit:

  Aki kitalálja, melyik bácsiról csináltam hajnali fél kettőkor rajzot, kap egy e-sütit. A szöveg azért sokat segít.

Nyárra van célom: nyelvet tanulnék. A japán már egy ideje érlelődik, most a török is felkerült a listára (olyan rohadt szép nyelv az, emberek...). Egyébként dolgozom továbbra is, köszönöm, jól vagyok, bár hajtósan.

Illetve. Epret ennék már hetek óta, de nem kapok / amikor ott van, nem vehetem meg mert: megrohad/összenyomódik mire hazaérek/nincs hely a cuccaim között.
 

El akarok menni idén nyaralni valahova~. D:

Pont annyi lett, amennyit vártam tőle, nem is baj, hogy nem vettem jegyet (még így is tudtam benn kerülni, és Hetalia cosplayereket találtam!), plusz drága, drága Petrusom volt olyan édes, hogy megvette nekem as AS 4. kötetét!!! Köszönöm! :)

Hatalmas pillanatok:

>> mindig amikor a sor mellett ellibbenhettem a kis szerkómban (képek majd jönnek...), és lestek a népek XD
 

>> ülünk-ülünk, egyszer csak egy tüllszoknyás... egyén átrohan a PECSA előtti téren, azt ordítva: PASSZOOOOOOLD, PASSZOOOLD!!!
IGEN. Ace Ventura személyesen. (4:20-nál ebben a vidben) El sem hittem, hogy egy ilyen zseniális jelenetnek szemtanúja lehetek (kép van rólunk is, később felkerül. :D)

>> nemcsak hogy Hetaliasok voltak, de Phoenix Wright-osok is! (tudom, hogy még nem írtam erről ide, tessék utánanézni :P) Ment az OBJECTION-háború, rettenetesen örültek, hogy felismertem őket! :)

>> ja, a SÜNözés is felvetette a fejét a conon, bár kis mennyiségben csak...

>> csodás barátok akikkel ott találkoztam. Szánom-bánom hogy Hercegnőnek elfelejtettem az ajándékát vinni, mindössze a TV tetejére volt kikészítve... olyan sz*r reggel volt, elbénáztam, na. :S

Remélem aki kinn volt, jól érezte magát... ja. Pippim. Szar ember vagyok. D: Hétfőn/kedden vissza tudom adni neked valamikor azt az egyetlen tükröd, amit lecsórtam?

Következő cosplay Hetalia lesz...

*Elegem van, hogy beskatulyáznak, és akkor is rám húzzák, hogy "duzzogok", amikor szó sincs róla,

*ha én megbántok valakit, az ocsmány, undorító dolog és remélik, velem ugyanez történik, de ha ugyanez az ember bántott előtte meg egy életre, az már 1. vagy nem is úgy volt, 2. vagy megérdemeltem,

*tökmindegy, mondok-e valamit (abba belekötnek), vagy hallgatok (bunkó hűvös picsa vagyok), egyremegy, a hiszti/vita nemhogy elül, de még fokozódik,

*más elintézheti egy "jó-jó, hagyjuk már!"-al a vitát (ami nekem persze rosszul esik), nekem ezt tilos,

*ha a másik sír, én öleljem át, vigasztaljam, ha én rohanok sírva a szobámba: "Ne hisztizz!",

*utólag próbálhatom jóvá tenni, mindig jön a szöveg: "Ha ezt akkor mondtad volna...". Miért? Utólag nem lehet? TE mindig, mindent időben mondasz, és nem bánsz meg semmit?!

*a barátaim jobb hallgatóság, mint a saját családom. Ez k*rva szomorú.

Miért van az, hogy mindig csalódnom kell a saját családomban, vagy leráznak?
Ha racionálisan átgondolom, egyre kevesebb dolog van, aminek örülhetek az életben: az egészség, család kihúzva, maradna az anyagi javak meg a barátok. Ja, és a csoki.
Valahogy úgy érzem, ezek is fogyni fognak...
 

Ma egy olyan bókot kaptam, hogy még. Ráadásul nőtől! °A°

Egyik közösségi szájton (nem, nem a MIMIn meg nem is a fapados verzióján) ilyen kommentet kapok:

Szerintem nagyon szép vagy,és hasonlítasz egy színésznőre,a neve Eliza Dushku.

WTF?! Persze azonnal Google. Az első reakció: OMFGWTF UR LYING!
Aztán jobban belenéztem a talált képekbe, és bezony akadtak ott olyanok, amikre rá merem mondani, hogy hasonlítunk jópár vonásban:
Egy.
Kettő.

Erre meg csak szeretnék hasonlítani. :D De a szemünk és a homlokunk rettentően ugyanaz. Vagy csak bebeszélem? :) Mit gondoltok? Ha találtok még bizonyosságot a hasonlóságra, szeretettel várom.
 

A szavazáson egyértelműen az "Írjááál" opció vezet (ÖT SZAVAZATTAL! :D), úgyhogy nesztek, egy kis La Fontaine beütéssel.

(Hogy ne tartsatok totál beszívottnak, ímhó a kép, ami ezt ihlette hajnali tízkor)

És amit hallgattam közben (utólag kellett megtudnom, Hannibal Lecter kedvenc száma, de ez ne zavarjon senkit, plz. :D), egyébként egy Bach ária egyik változata.

Tavasz volt - de még milyen tavasz! A mező még a szokásosnál is jobban zsongott, a föld mélyeitől a fák legfölső leveléig felpezsdült az élet. Dongó Darázs Kisasszony és díszes kísérete - nyomukban a méhrajjal, akik a világ minden mézéért sem merték volna azzal kivívni a Kisasszony dühét, hogy előttük repülnek - virágrólt virágra szállt, maga a hölgyemény gyöngyönző kacagással jutalmazta, valahányszor egy-egy udvaronca bókokkal halmozta el.

Amarrébb egy tücsökraj ciripelése csendült fel, ugyanis Tücsök Tábornok épp a legújabb harci alakzatot próbálta el embereivel. Mogorva egy alak volt, arcára fagyott goromba arckifejezéssel, de mégis, ő volt az, aki az egész mező békességére ügyelt, ezért mindenki tiszteletben tartotta.

Ott voltak még a színpompás pillangók, de nem csak nappal, hanem éjjel is: a Leopárd Moly és kedvese, az Üstökös Moly voltak a mező éjszakájának talán legelőkelőbb párja; előbbi ezüstös fényével, utóbbi aranyszín csillogásával varázsolta el mindazokat, akik nem tudták álomra hajtani a fejüket a mező csendes éjein.

Csak egy, csak egy lény, Orchidea Sáska maradt fenn éjjel és nappal, a mező legszebb virágán trónolva, és mikor senki sem látta, nagyokat sóhajtott és az égre nézett. Persze ha arra repült egy-egy kósza moly vagy felhangzot a nyughatatlan Tábornok örök ciripelése, a hölgy is gyorsan erőt vett magán, s méltóságteljesen tekintett körbe, jelét sem mutatva, hogy valami bántaná a lelkét. Ő volt a mező önjelölt királynője, s még ha voltak is kezdetben akik nem fogadták el, királyi viselkedésével elérte, hogy ma már mindenki tisztelettel tekintsen rá.

- Ma éjjel ismét egyedül? - kagacott felé az Üstökös Moly ahogy oldalán párjával elsuhantak mellette, majd fejével a tücsök-had felé intett - Miért nem mondasz végre igent neki?

- Úgy hiszem az nem Önökre tartozik. További szép estét! - felelte legmézesmázosabb hangján az Orchidea Sáska, és kecsesen intett feléjük, mire a párocska sértődötten tovalibbent. Ahogy a Sáska hölgy végre kiélvezhette volna egyedüllétét, valaki egy hatalmas ugrással virágának szirmán termett.

- Csodálatosan szép estét, gyönyörű Hölgyem - köszöntötte őt Szöcske Százados meghajolva és olyan szélesen mosolyogva, hogy szinte az összes hegyes foga kilátszott.

- Önnek is - engedett meg egy halovány mosolyt magának a hölgyemény - Ma este ismét a hadgyakorlat?

- Ó igen, bár fölöttébb unalmas, de ezt kérem, ne árulja el a Tábornoknak - nevetett fel a Százados - nagyon keményen dolgozik. És aggódik is Önért, bár ezzel nincs is olyan egyedül...

- Nincs szükségem sajnálatra - váltott merev hangra az Orchidea Sáska - És a válaszomat sem fogja megváltoztatni, ezt akár meg is mondhatja a Tábornoknak.

- Ó, elnézést, nem azért... - krákogott a Szöcske, kínjában a füle tövét vakargatva - Csak hát mind aggódunk Kegyedért... Tudja, a tavasz nem tart örökké, és mire észrevenné, itt az ősz, akkor meg...

- Hozzon nekem egy kis vizet, kérem! - csattant fel az Orchidea Sáska, mire a másik mélyen meghajolt, és lelkesen felelte, hogy egy perc és hozza is.
Ahogy elugrált, a hölgy még sokáig nézett utána. Ha belegondolt, tényleg nem volt szüksége senkire, hisz boldog volt ő itt trónolva a mező legszebb virágán... De néha... néha ilyen mámorítóan csillagfényes éjjeleken belegondolt, mi lesz vele egyedül ha vége a tavasznak, aztán a nyárnak. Nem bánta meg, és tudta, sohasem fogja, hogy nemet mondott Tücsök Tábornoknak... de...
Ahogy meghallotta Szöcske halk zizegését, ahogy jött visszafelé, megmelegedett a szíve. Kedves volt neki ez a fiatalember a széles mosolyával, csintalan szemeivel, bár tudta, egy-egy kötött beszélgetésnél sohasem lehet köztük több.

"Mi is lenne szegény Századosból, ha a Tábornok megtudná, hogy akár csak egy mosolyt is kapott" - gondolta többször, és olyankor alább hagyott szívének gyors verése.

Tavasz volt, és ó, milyen tavasz. Zsongott a mező, zsongott vele a világ, az érzelmek túláradtak - de csak egy, csak egy szomorú lény tudta, hogyan parancsoljon érzéseinek ebben a bódító tavaszban.
 

Ha jobban írnék verset, tuti elbeszélő költemény lett volna. Aw phoey. Tudom hogy gáz, de jólesett írni. :)

Eltűntem a zÉterből (igen, Bleed, ez direkt van így írva) egy kis időre, és éltem az elhanyagolt életem. Zomfg, mert nekem olyan is van (asszem).

Csütörtökön kezdődött, mikor kis intervenció után (mely során megismerkedtem egy olyan macskával, vagy inább minitigrissel, aminek a gerince a térdemig ért, bár magassarkúban voltam... a dorombolása meg minimum apum mély orgánumú horkolására emlékeztetett) megérkeztem Petrusékhoz, azon apropóból, hogy másnap (azaz tegnap) elmenjünk Bécsbe vásárolgatni.

Odafele szólt az ABBA, már nemcsak elöl a kocsi beépített technológiai csodájából, hanem mi hárman, hölgyemények hátul is rásegítettünk, bár azt azért kereskedelmi forgalomba nem bocsátanám, amit mi ott produkáltunk.

A vásárlást leginkább Petrus és a húga (SZILVIKE, leírom mégegyszer, SZILVIKE, mert sérelmezte, hogy nem szerepel a blogban) bonyolították, én nem éreztem nagy késztetést, mert vagy szimplán nem tetszett a cucc, vagy nem volt a méretemben, vagy nem jó helyeken jártunk... Hiába, nem egyszerű velem ruhát venni.

Igazából mondjuk most egy graphic tabletre gyűjtök, ami tudom hogy senkit se hat meg, és ne is hasson, amíg nincs meg és nem skiccelek agyba-főbe. ´∀`

A történetben az igazi FAIL az, hogy miután lejártuk a lábunkat, beültünk egy kávézóba egy kávéra (szó szerint), mire jövé a pincér, köszön nekünk németül.
Én meg, szégyentelenül (pedig bírom a dójcsot) angolul rákezdek: Ugye nem baj, ha angolul rendelünk, mert olyan fáradt vagyok, hogy nincs kedvem németül gondolkodni?

Nem, nem, nevet a pincér, és még rátettem egy lapáttal, hogy meg se próbáltam kiejteni a tejhabos kávé olasz nevét az itallapról, hanem ráböktem: "Úgyse tudom kiejteni, de egy ilyet kérnék szépen." Petrusom meg maradt a biztonságot jelentő "orange juice"-nál.
Mikor hozza ki a pincér, leteszi a levet, hozzám a kávét, majd egy pohár átlátszó valamit, "Here's the vodka!" felkiáltással. Na az már egy széles vigyort csalt az arcomra (bár átvert, mert víz volt, de a poént azért értékeltük, és még fel se számított érte plusz eurókat). Megisszuk, ideje menni, intünk emberünknek, mondom, kérnénk a számlát, erre mondja: "Three forty euro, please". Petrusom volt az, aki magára vállalta a fizetés nemes feladatát, de bevallottan gondja volt az infót egyszerre gyorsan feldolgozni és kikeresni azok közt a fertelmesen ugyanolyan (és tényleg) eurók közül a megfelelőeket. "Mennyit mondott?" fordult felém magyarul, én meg már majdnem szóra nyitottam a szám, de a pincér megelőzött.

"Három negyven lesz." így, szép autentikusan, madzsarul. De tisztán ám. Majd hozzáteszi "Picit beszél magyar". Le mertem volna fogadni, hogy magyar volt a csávó. D:
De én nem adtam fel anglisztikusi mivoltom, egy nagy nevetésroham után közöltem véle, így, angolul:
This day was kinda terrible, but this just made it more terrible.
[Ez a nap már így is borzalmas, de ez most még jobban azzá tette.]

Velünk nevetett, ami így visszagondolva nem vicces, hanem FAIL, de azért kellemes emlék. :D És nem, nem volt igazából borzalmas a nap, mármint nem a Petrusék tehtenek róla. De egy idő után úgy belassultam, hogy két perces fáziskéséssel hajoltam a táskám után, ha leesett, a kabátomban ültem le a kávézóban, stb. és ez még rátett. Nem kell sajnálni, a rántott garnélarák kárpótolt (a Petrust már nem annyira, de ezt elég, ha mi tudjuk. :D)

A zsákmányom mindössze pár manga lett (nem hittem volna magamról, hogy még fogok venni a KH-n kívül...), és meglepő, milyen ügyesen tudnak a kóreaiak egy 19.sz-i hangulatot autentikusan, szép rajzokkal visszahozni. Ja, a cucc kétkötetes, és Mary Shelley-ről, illetve persze a Frankensteinről szól. Yayz.
Ahelyett, hogy az Üvöltő szeleket olvasnám, amiről Ákoska (ő a másik, Bleed...) bevallotta, hogy katonasága idején tette magáévá, és hogy vadrománc. Phejj. Akkor már visszasírom az Austent.

A posta elvesztette a csomagomat, még januárban (talán írtam) a nyolcadik kerületen belül. Most jött az értesítés, jogos volt a fellépésem velük szemben, és egy négyszámjegyű összeggel kárpótolnak (hogy mennyi, nem tudom, olyan ronda az írás! D:). Hurray! Csak az a tablet legyen már meg.

"Aha-ahaaa
All the things I could do
If I had a little money
It's a rich man's world!"
 

WARNING! Ezt a bejegyzést Neked, Hercegnő barátném, nem ajánlom, mert ki fogsz akadni. :D Bár ki tudja, lehet tetszeni fog (remélem belül :P).

Ha megkérnénk egy magyart, rajzolja le, milyen ember lenne kishazánk, tuti a legtöbben valami megtermett, parasztbajszos, bozontos szemöldökű krapekot vetnének a papírra.

Csakis a Japánok képesek minket ÍGY látni...

A őrület neve Axis Powers Hetalia, és a 2 világháború között játszódik, ahol a nemzeteket egy-egy ember testesíti meg. Tehát nyugi, nem csak Kishazánk lett így "leminősítve", nagy csomó nemzet megjelenk, bár igaz, a nagy többségük férfi (csak pár állam nő, abból is az első Hangarii-chan (jaj mit kapok én ezért) lett, a többiekből pl. Belgium, Ukrajna, Fehéroroszország, a Seychelle-szigetek (jól írtam?), Lichtenstein, Taiwan... ööö... sőt, eddig ez az összes. Mekkora lúzer vagyok, hogy mind tudom XD. Azért tegyük hozzá, Hangarii a No1, a többiek alig jelennek meg).

Plusz, ha már "leminősítés"... a fanservice kedvéért, amiért oly sok férfi van (Itáliának rögtön min. 4! Észak-, Dél- és Ó(?)-Itália, no meg a Német-Római Birodalom...), ők... na, egymással létesítenek kapcsolatot. Khm. D'oh, yaoi (nemszeressem). Tehát ki szívta most meg jobban? (Itt az a tény nem számít, hogy Hangarii-chan yaoi és crossdresser fangirl!!! :D)

Persze a nemzetek tipikus sztereotípiák szerint élnek (Franciaország pl. rózsákkal hadonászik és szexi borostája van, Amerika hamburgert eszik, Ausztria (AUSZTRIAAAAA!!! :3 ) Mozarthoz híven zongoravirtuóz és otthon van a süteményekben, Németország... egy kigyúrt Jürgen, és állandan ordít. :D Szóval értitek.
Magyarország-chan nem értem, miért hordoz magánál egy serpenyőt, akkor már lett volna inkább bogrács, de mindegy. Az író/rajzoló egyébként őt tartja a "legnemesebbnek", és "legférfiasabbnak" (udvarias és kedves, de ki tud állni magáért). No'iszen.

Mindegyik országot megtestesítőnek van "polgári" neve is, Hangarii-chané Elizaveta Hedervary, vagyis Héderváry Erzsébet. Hogy miért ElizaVETA, ne kérdezzétek. Én se tudom... De szép név azért. (A zöld szemtől egyébként elhatárolódom. Az a szőkés-fosbarna haj az ok, az aztán magyar védjegy, de a zöld szem... itt mellé tetszett nyúlni, rajzoló úr...) Ja és Ausztria Roderich Edelstein. EDELSTEIN. Imádom ezt a nevet. :P
Azért emlegetem annyit Austria-sant mert ő és Hangarii-chan elméletileg/gyakorlatilag házasok. 1867-re utalván, ugye... (ami el van csúszva történelmileg, mert a 2 vh között már ugye felbomlottak!) bár az alkotó látszólag tisztában van sok mindennel történelmileg, durván ferdít... de valahogy olyan édes dolgok jönnek ki... pl. Fehéroroszország agresszívan szerelmes Oroszo.-ba. :D

Az egész manga az idillezésre, és a humorra, meg az aranyosságra épít. (Csak a Hetalia készítője tud előadni pl. egy véres történelmi megszállást úgy, hogy az ultradurván édes.) Emiatt meg is sértődtek sokan. Ment az anyázgatás keményen 1-2 magyar blogon, rohadt japánok, meg ilyenek. Minek mellrszívni, kérdem én? Hát ártott ez nekünk akármit? Nem mintha annyira változtatna az országképen ez az egy kósza manga/anime, meg egyébként is, EL-VO-NAT-KOZ-TA-TÁS. Ugye ismerjük, begyöpösödött barátaink? És most tényleg, de baj, ha esetleg egy rajongónak Mao-ról nem a pulikutya, Kelet-Európa, lepusztultság meg a nagybajszú pusztaember jut eszébe, hanem egy aranyos lányka, muskátlival a hajában (mert az az :D), meg... na jó, serpenyővel a kezében? :D
Szerintem édes. Nem kötelező imádni (én se szeretem az egészet, túl sok a yaoi), de fennakadni rajta sem érdemes. Nem ez fogja az országot még jobban a sárba tiporni vagy beszennyezni (inkább az x-edik rombolós-unkultúrált lázadás). Ne adj isten még tanul is a Zinternet a fanbase hatására a történelmünkről...

Képek:
Hangarii-chan!
Art noveau stílusban (századelőről) Azért nekem jólesett az a Matyó hímzéses párna...
Nomád Magyarország!
Szeretnék én is így visszaemlékezni a VH-s Magyarországra... FANART!
És a legLOLabb: '56!!!!! FANART! (Oroszország kezében egy csap, ennek sztorija van: egyik nagy harcban Nyugattal (nem tudom pontosan melyik, bocsi :P) Oroszország legnagyobb hadizsákmánya a csapok voltak... ezt imádják a Hetalia-fanok)
 

Zárásképp egypár AustriaxHungary (fanartok):
Kék Duna Keringő
SWEET LUW IS SWEET!
Na ki is véd meg kit?
 

És ha még mindig nem győztem volna meg Olvasóim, még egyszer megerősíteném azért, nem olyan rossz ez. Lengyelország figurája fiú létére női ruhákba öltözködik........

Ma zöld voltam. Fél kilenctől fél tízig nem ment egy elektronikus berendezés se nálunk. Lawl. Ültem a sötétben, telefonfénynél.

De nem is erről van szó. Mert a napiszar.com segítségével az internet szennye mindig elér hozzám. És mondom, bár nem ez a legnagyobb állaccság, de be kell szólnom (addig legalább lejön a torrent).

Eredeti innen származék: http://privi.hu/plasticworld_

No kezdjük is el. (A csajnál minden mondat egy sor.)

Krisztinának hívnak , 15. élet évemet töltöm,és Vácon élek *-* 
Aw, srsly? Akkor már te is a Nagy Bölcsek közé tartozol, csillagszemű.
Egyszerû leszek,és konkrét hogy megérts.
Na igaz, ma már ha nem vagy konkrét, az gáz, sőt, érthetetlen. Ezért is kell lerohanni például a fiatalembereket, meg "nyomúni" mert az nem nőies, ha csak kétértelműen mosolyogsz. :)
Van egy barátom,akit leírhatatlanul szeretek :)

Van egy barátom,akit leírhatatlanul szeretek :)
Ezt a világon a legfontosabbnak tartom.

Amíg össze nem vesztek és szétmentek, mint az emberek nagy része. Persze amíg  nem ejtik seggre az embert, addig álmodozik… de azért hogy a szerelem legyen a legfontosabb…? Te sem éltél még  meg túl sok mindent. :P
A Radnóti Miklós Általános Iskolába jártam.
Aztán most tovább léptem és jöhet a következõ szint.

Lvl up mi? :D Nem mintha lett volna választásod a továbblépéssel kapcsolatban…
A Selye János Humán SZKI.-ba megyek tovább angol-informatika szakra.

Ebbe nem kötök bele, tanuljad az angolt. De remélem nem csak divatból ment be az az info.
Nem tudom megérteni az undoritóan primítív embereket..

Undorítóan primitív? Hmmm… na ezt elemezzük. A primitívség nem egy pozitív dolog, de hogy undorító legyen…? Egyik intelligencia dolog, másik ízlés… ez olyan, mint hogy nem szeretem az édes rózsaszínt. :D Pedig az (a feketével kombinálva!!!) a legemóbb emószín!!!!!!! És ne akard őket megérteni, ők se akarnak téged. :D
Lehet hogy más az élet felfogásom..Persze én számból is kiesik néha egy csúnyaszó.

Szomorúbb az annál, hogy az életfelfogást külön, a csúnya szót meg egybe írod…
Ha felidegesítenek ,esetleg lefárasztanak akkor lehet hogy nem is csak egy:)

Miért sejtettem…? Talán mert a „b*zdmeg” már átvette az „ööö” töltelékszerepét?
Jó,de bevallom..Felvállalok mindent amit kell.

Azt is, hogy éretlen emórahajló lyány vagy? Vagy azt nem kell felvállalni? :D És ezaz, csak keményen, mert mi mind egyéniségek vagyunk! (Én nem!!!)
Oké, én is néha(elégsokszor) gyereks vagyok mindenen nevetek,viccelõdõk stb.

Én vagyok a buta, ha 15 évesen úgy gondolom, NORMÁLIS, ha egy lány sokszor gyerekes? Ekkorát fordult a világ, hogy 14 fölött már egzisztencialitásról kell társalogni a haverokkal…? Wtf srsly.
De látom a dolgok komolyabb oldalátis

Kár, hogy nem tudom, mi az az „oldalátis”, de hiába, nem érhetek fel egy mai tizenötéveshez. D:
Baráti társaságomban szinte mindent megtudunk beszélni..
Még olyan dolgokat is amikrõlaz emberek 60-70%-a nem szeret beszélni:)

Százalékokkal mindent ki lehet fejezni, ezt az emberek 75%-a tudja. (Figyelitek milyen jól bemérte a számokat? Szerintem már elvégzett egy társadalomismereti kurzust, csak titkolja!) Na beszélgessünk a hüvelygombáról! Vagy a megszorító intézkedésekről? Esetleg arról, hogy pár évtized múlva a vízkészlet hiánya háborúhoz vezethet? Mert hogy ezekről nem szeret az emberek nagyja beszélni. De szerintem ti még ennél is keményebb dolgokat „nyomattok. :)
Ez miatt nagyon szeretem a barátaimat.Fõleg Fannit és Diát..
Õk azok akikre mindig számithatok.:) igen,és még a barátomra:)

Persze, merrr a szerelem, szerelem, egész este az autómat szerelem. Az első mondat még érthető is lenne (nem értelmileg, logikailag :D), ha nem csúnyulna ott az „ez miatt”. Plíz. Oda nem ért el a nyelvújítás 300 éve?
Nagyon nem szeretem hogyha valakit lenéznek a kora miatt

TIPIKUS 15 ÉVES DUMÁJAAAAAAAAAAA! DE TUDTAMMMMMMM!!!!
MInt például "kis pisis" meg "vén róka"
Teis voltál olyan kis pisis és tudod hogy neked hoyg esett amikor ezt csinálták veled.
És még te is leszel valószinüleg oylan vén róka és tudod milyen lesz...
..ha megszólnak az utcán a korod miatt:)

Nemtom, de hozzám sose jöttek oda az utcán, nem szóltak meg a korom miatt… Titeket, Kedves Olvasóim? D: Lehet van „Beszólós Banda”, aki korokra specializálódik? Max akkor, ha járt a pofám. De akkor még jó is, hogy letorkolltak, ami jó is volt, mert nem szálltam el. :D  Ja, és a vén róka az dícsérőbb kifejezés, a „vén picsa” és „vén f*sz„ helyesebb párjai a „kis pisis”-nek
Nem értem .. végig smárolják a fél szórakozó helyet,aztán sírnak h õk mért nem találtak rá az igazira..:)

Inkább nc. :D Legalább ezeket a féle hölgyikéket még kinézik…

Talán ha az emberek 50%-a gondolkozna megváltozna a földön az élet.

Gondolkodnak, de HOGY… És ha az emberek legalább fele intelligens ember módjára gondolkodna, biztos nem ilyen gyerekeket nevelnének. :P
Sose voltam jó tanuló az iskolába,,lehet hoyg picit lusta voltam
És sose szerettek a tanárok..leht hogy valahol ez is közrejátszik.
Új iskola,új tanárok,új közösség, remélem jobb tanulmányi eredmények:)

A tanár, mint a kutya, megérzi, mi? :D Lehet, hogy lusta voltál? Lawl. Ne hidd hogy jobb lesz, ez nem Dáktorháusz ahol hirtelen megvilágosodnak az emberek, pedig előtte mindent eltoltak. :P
Utánna meg célozva az Egyetemet. Nagyon reménykedek...

Lawl no2. Előbb ezzel a mentalitással aközépsulin verekedd át magad, aztán meglátod, lesz-e még elég egyetem addigra.
Zeneileg inkább "modern tánczene" mostanábban nagyon csak az:)
De semilyen zenei mûfajjal nincs problémám.

Tehát tecccnóóó. :D Meg az a borzalmas Márk, és egyéb szennyek. Ja és multikulti zenés, persze, ez kell hogy jófej legyél. Deathmetalt hallgattál már 1 óra hosszában? :)
Meg az ember már csak ember marad..és ne itéljük már el egymást az miatt hogy ki-ki miylen zenét hallgat,,  ez alatt értem hogy "megverem mert vasalt hajú retros" köszönjük már párszor megkapták barátaim is.Elszomorít..

Engem a földi készletek pazarlása szomorít el, de hát nem vagyunk egyformák. A provokálás tipikus a korosztályodra, egyébként meg Antifaces. És a retrosnak nem vasalt a haja, mert az IMÓ. A retrós régi öreg Fenyőt meg Táncdalosokat hallgat. Meg a Bitliszt. Ami dícséretes.
Jó énse vagyok tökéletes és nem is tartom magamat annak.
Nem is akarok annak tûnni..nem is akarok ugy írní magamról mintha ugy tünne

PEHEHEERRRRSZE.
De ha esetleg ez az egész valakinek ugy tûnt volna akkor most közlöm én is tudok a hibáimról és sose voltam és sohase leszek tökéletes mint ahogy senki:)

Kibújt belőlem a Csernus: KI A F*SZOMAT ÉRDEKEL?! AZT HISZED EZZEL AZ ÖNBIZONYGATÁSSAL BEHÚZOL VALAKIT IS A CSŐBE? Hát nézz már magadba, hogy csak eltitkolod a szánalmas véleményed a szánalmas egzisztenciádról!!!
… Khm, köszönjük, Dr. Cs.
 Viszont most nagyon komolyra vettem a hangot inkább el is köszönök.:)

Vigyázzunk, nehogy túl komoly legyen a hang, az is gáz egy 15 évesnél. Istenem, végre vége. Mekkora lúzer vagyok hogy éjfél után ezzel foglalatoskodom. :D

Ez a tavaszom más lesz.

Link.

Idegesít, hogy állandóan az ajtót lesem a Könyvtár Klubban. Miért, miért, mikor az eszemmel tudom, hogy nem várok senkire? Le kell magamat valamivel foglalnom, szóval segítsetek:

VÁDDÁFÁK SÚD ÁJ DÚ? [Kéremszépen mit csinálhatok magammal?]

 Hozzáadandó: a fotók remélhetőleg Szilvi barátném által jöhetnek létre, akinek megígértem (a Pippel együtt, UGYE?), hogy modellt állok (állunk), portréhoz és művészi akthoz is woooyeah. Tehát a fotók ezek, a többi meg... Na, egyértelmű.

Ma csodás napunk volt a csajokkal plusz a "BiszekszBójjal" :3 a drága Charlieval (aki épp most az AC/DC koncerten szórakozik), plusz sztárvendégekkel: a Kockával, Olivérrel, s ritka vendégként Vercimmel. :D

És UGYE, UGYE VAN különbség a függ és a lóg igék jelentésében? Csak árnyalatnyi, de tuti hogy van!!! :D

És megvan a könyvsorozatnak a 3. része, amit már több, mint fél éve akarok. Meg Cabot könyv. De hogy ez a nő angolul milyen zseniális... plusz hadd ne tegyem hozzá hogy ez nem a Hercegnős naplós izé, hanem normális, vicces krimisorozat. Szeretem ezt a nőt!

Csütörtökön cowboy [ejtsd: cóvbój] buli lesz a KKban, s valószínűleg végre megint együtt megyünk mi, négyen (vagy többen is). :) Ideje is, hisz lassan fél évesek leszünk!