...csak mennek, megyegetnek a napok. Suli, meló, utána bevásárlás (ez mind magassarkúban/szoknyában ofkórz), haza, fél kézzel már a vacsit csinálom, másikkal vetkőzöm. Egy kellemes félórányi vacsi, mostanában sokat rajzolok (megint), este kis olvasás, ilyen jó időben hétvégén futkározás (nem gondoltátok volna rólam régi kedves barátaim, mi?). Reggel meg fel, kellemes, nyugodt, bőséges reggeli, zene mellett készülődés, parfümfelhőben mindig a legszebb mosolyommal ki az utcára. Már ha nem szakad.
Mert most jól érzem magam, pedig furcsa, semmi extra nem történt. Vagy talán éppen ezért.
Múltkor meg sikeresen kivégeztem a telefonom, ami 2 évig hűségesen szolgált... bánt is nagyon. Még jó, hogy nálam volt a régi... félig. Mert persze a telefonszámokat nem a SIM kártyára mentette... helyette kaptam több tucatnyi telefonszámot még gimis koromból. Néha nézek is, ennek-meg-ennek miért is van meg a száma? Meg Petrusomtól is volt néhány sms még két-három évvel ezelőttről. Érdekes volt, elgondolkodtatott meg egy kicsit vissza is mentem az időben.
No nem mintha bánnám. Igazából ez az elmúlt év, amióta aktívan rajzolok és a deviantartos közösségben vagyok, elmondhatatlanul sokat adott. Manapság már eljutok oda is, hogy mérhetetlenül büszke leszek egy-egy dolgomra. Itt van e:
I know it might be wrong but by *pocket-bunny on deviantART
Na meghát a Duygu. Drága török barátosném már elmondhatatlan sok örömet okozott (de Petrusom, nyugi, a legjobb barátnő címe még messze a Tiéd :)), sőt, hozzá is megyek ki nyáron Sztambul szép városába. <3 Meg az itthoni Hetalia-közösség szervezése is váratlan és gyors gyümölcsöt hozott, de ez kissé hosszú.
Na lényeg, érzem, múladozik itt az idő. Második évem fejezem be az ELTÉn, elméletileg nemsoká itt a(z első) diploma, a Petrusom húga, a Szilvike ballag, úgyhogy már igazán nem hívhatom "kislánynak" mások előtt. Vercinek tervei vannak Amerikában, Pippinek tervei vannak a HÖKkel, Charlienak elméletileg már helye is vala otthon a volt sulijában.
Én meg? Nem panaszkodom. Inkább tervtúltengésben szenvedek mint hiányban, és nem is tudom, merre kéne továbbindulni. Majd lesz valahogy - igyekszem kihozni a legjobbat belőle.De azt tudom hogy idén nyáron is ki akarok ülni a Margit-szigeten a stégre a drága barátaimmal, meg akarok dögleni a melegtől és írni, írni, írni megint. Mert ha a következő évem is ilyen lesz, hát, akkor komolyan tényleg nem panaszkodhatok.