Ki akar velem b*szni ez az élet, azon az egy területen, de mindegy, most nem erről akarok írni.
Hanem hogy milyen kicsi is Pest.
1-1,2 milla ember, 23 kerület, 3 metró, töméntelen számú busz-, troli- és villamosvonal. Na meg naponta 24 óra, és még bele se vettük, hogy mindenkinek más dolga van minden nap általában (munka előtt/után pl.), ez még csökkenti az esélyeket.
De lássuk. Első eset, hogy kicsinek éreztem Pöstöt, kb. 2007-ben lehetett, szeptemberben. Programhétvége volt, régi gimis osztály, jöttünk fel a Titanic-kiállításra. Ahol leléptem a vonatról, már kapkodtam a fejem, mivan, mi, mi ez a fura érzés, én márpedig találkozni fogok egy ismerőssel. Nem tartott sokáig - felkaptunk a kombínóra, az áll a pirosnál, kilesek az ablakon - lám egy Petrus! Kikiabálok, szerintem szívrohamot is kapott akkor, de csak rövid örömködés volt, mert a BKV ugye, nem vár.
Mióta itt élek, azért több összefutós eset is történt. Egyszer, 2008 ősze lehetett, a Keleti előtt jön egy lány felém a zebrán. Én meg, a borzalmas zaklató, követem, mert, bizony, teljesen olyan mint Adri, volt osztálytársnőm. 10 méter után meg is mertem szólítani - ő volt.
A Keletinél múlt nyáron volt még egy találkozásom: várok a buszra augusztusban, hogy menjek tanítani, erre ki száll le róla? Volt osztálytárs. Pár hete nem messze a Keletitől láttam a buszról. Na pöff.
Ezek kicsit régebbi sztorik, az újak érdekesebbek. Január, vizsgaidőszak kivégezve, Vercim mondja: menjünk a Morrison's-ba! Hát, nekem abból a helyből másfél-két évente elég egyszer, de menjünk, a rossz kedvet az ottani szánalmas emberek legalább egy kicsikét derűre váltják át.
Állok a pultnál, dörgölőzik valaki hozzám, ej mondom, nézzünk hátra. Erika volt, ott helyben nagy sikítás, egyikünk se volt nagyon szomjas már. Hát nagy random örömködés, update az életről, ilyesmik. Nem zaklattam sokáig, de felvillanyozta az estém.
Egy-két hétre rá a KK-ba igyekeztem, és a gyors7-esre szálltam, mert épp az jött, és egy kis gyaloglás úgyse árt. Hát ki jön velem szembe a Ferenciek tere-Astoria (rövid) szakaszán? Niki, akivel konstatáltuk, hűde kicsi a város.
A hab a tortán hétfő volt. Elkéredzkedtem óráról, de kiderült, fölösleges volt. Na mondom azért elmegyek a metróval. Még hátrébb is szálltam fel, mint szoktam. És ki ül az ajtóval majd' szemben? Erika. Na ezt már nehéz volt elhinni. :) Megint ápdét, dumcsi, ráértem, elkísértem addig ameddig ő ment.
Plusz ma megkerült másfél hét után az egyik kedvenc fülbevlóm fél párja. A zsebemből vesztettem el, nagyjából bárhol Pesten lehetett volna, erre ma, hogy világosban érek haza, látom, ki van tűzve a bejárati ajtó mellett a faliújságra.
Pest tényleg kicsi, és ez mindig felvillanyozza a napom.
De van ez a dolog az életemben, amivel most már tényleg dűlőre akarok jutni, remélem az idei Németország után sikerül.
