valami, ami nem magánéleti és/vagy családi szennyes teregetés, ami, rá kellett jönnöm, ebben az időszakban minden áldott évben előjön. Pfej.

Amaru "lyányomhoz" mentem ki a minap (kihasználva hogy mégis itt maradtam a nagy faluban, pedig.... áh. Mindegy nem megyünk el a családi gondok felé) egy gyors köszönésre és rapid-catchup beszélgetésre. Kissé nosztalgia hangulatom lett, de láttam azt is, mennyit változott, természetesen előnyére. Azt hiszem, örülhettem volna mint majom a farkának, ha ennyi idősen ott tartok, mint ő, és remélem az egyetem is csak előnyére fogja formálni.

Hazafele meg rá kellett jönni hogy ÉN is eszméletlen sokat változtam. Ha két évvel ezelőtti (mondjuk 2008 szeptemberi) énemnek mondanám a mostani céljaim, kiröhögne, annyi szent. Meg nem hinné el hogy úgy élek ahogy - extrémen dolgozva, pár igazi jóbaráttal körülvéve, félig-meddig öneltartva, kislakásban, legtöbbször elégedetten, magassarkúsan, szoknyásan, néha szemüvegesen....
Nem bánom igazából ezt a két évet, sok minden történt és jó is volt így - most már látom, mire volt jó. Persze most is benne vagyunk a folyamatban, érdeklődéssel várom a végkifejletet.

Tegnap este meg félálomban tengődtem, mikor eszembe jutott: Charlie és Anita a HIMYM-ből Marshall és Lily. Pippi Robin, mert neki eszméletlen belendült a karrierje. Verci a maga ártatlanságával csakis Ted lehetne. Épp ezért szerény személyemre már csak egy szerep jut (ami igen korrekt is az állandó felöltözésem miatt). "Jézusom, én vagyok Barney!" felkiáltással sokkal jobb kedvem kerekedett mint azelőtt, aztán persze megint nem tudtam sokáig elaludni, mondjuk úgy, az awesomenesstől (kac-kac...).

Na de innentől kezdve nem szabad csak a számat tépni hogy megírom a Sis Code-ot, tényleg meg kell csinálni......