Rosszul érzem magam.
Pár napja egy gép "halála" végett fogtak el a könnyek.
Ma tudtam meg hogy tegnap éjjel meghalt egy ember, egy édes, okos kislány, akit két éve tanítottam, és aki az egyik legkedvesebb tanítványom volt.
Írni kéne
Írni kéne valamit
Valami bölcset, révedezőt, elgondolkodtatót
De olyan üres a fejem és mégis lüktet, és olvasok, olvasok erről a dologról, de úgyse tudok semmit és mit számít nekem, pontosan hogy halt meg
a kép úgyse megy ki a fejemből soha többé
és néha felsírok, mert miért, miért, nem hiszem el hogy nem volt ebben benne a kezed istenem
ha pedig a sors csinálta akkor túl kegyetlen, túl kegyetlen ahhoz hogy felfogjam
még most is olyan nehéz felfogni és lüktet a fejem és fáj
és őt látom magam előtt és hallom ahogy utána mindig mondom anyának hogy mennyire szerettem hozzá járni, és tényleg, és tényleg, és én igazán...
Hát már értem, miért vallásosak az emberek. Ezt anélkül szinte lehetetlen feldolgozni, hogy lenne sors, vagy isten vagy valami hasonló.
Üres a fejem, írni kéne valamit.
Valami bölcset, összegzőt, vigasztalót.
De azt se tudom, hogy mit mondjak a szüleinek. Mit lehet ilyenkor mondani...?
Istenem, te drága, édes, kedves kicsi kislány, nyugodj békében. Semennyire sem érdemelted meg, de most már nyugodj békében. Nagyon hiányzol, és hiányozni fogsz, amíg élek.
