Kis híján 3 hónapja nem írtam. 3 hónap alatt az életem gyökeres változásokat vett, amik néha engem is megrémítenek, de ugyanakkor meg is nyugtatnak, hisz több jó történt mint rossz. Van valakim, akivel már nem félek a változástól - 3 hónapja ilyenkor el se hittem volna, hogy majd ilyen történik.

De a munkahely. Az más történet. Visszagondolva az első "munkanapra", hogy féltem... teljesen ok nélkül. Sőt, az első hónap is semmi volt. De azóta... Mit ne mondjak. Néha (szinte mindig) sok, megalázó. Tegnap aztán gondolkodtam: kevesebb munka itt, és magántanítás ismét? Úgy felvillanyozott a gondolat hogy még. Hogy nem kell annyit ott rohadni és gyomorgörccsel várni a melóidő kezdetét, majd végét. Hogy rugalmasabb lenne az időbeosztásom is. És persze ami a legfontosabb: taníthatnék.

Éjjel mégis elfogott a kétség. Nem tudom pontosan miért, és ez megöl. Nem mintha veszélyeztetném a stabil munkahelyet, nem mintha jelentősen kevesebbet keresnék így, és még a közérzetem is jobb lenne.