Telegetnek a napok, vagyis az órák gyorsan, maguk a napok pedig lassabban. Pedig azt hittem, nagyobb "fun" lesz, ha végre vége a vizsgaidőszaknak...

Igazolni látszom azt az elméletet, hogy a kedvesség "kosara" sosem ürül ki, kivenni mindig lehet belőle, még ha úgy érzed, befelé nem, vagy alig folyik. Pedig nem is olyan nagy dolog a kedvesség, és jobbik esetben nem csak másoknak, de magadnak is örömet okozhatsz.

Hogy segítesz egy babakocsis anyukának, vagy netalántán kétszer is nagyonszépen megköszönöd az ügyintéző munkáját, ha látod, hogy egy fiatal kínkeservesen osztogatná a szórólapot, és odalépsz, hogy no, adjon egyet, ha felajánlod, hogy inkább futsz egy kört, hogy a barátaidnak könnyebb/jobb legyen. Ha mosolyogsz a kiszolgálóra, és biztosítod, hogy semmi gond, hogy még várnod kell a burgeredre, mert igazán ráérsz.

Jó ez igazából, balzsam a léleknek, vagy mi. De végső esetben csak pótcselekvés, a szeretetigény kielégítésére való (szar) próbálkozás.

Szánalmas vagyok...