Gyakran gondolkodom.
Jó-e ez így, nem kellett volna-e máshogy csinálni, egész másképp, lediplomázni időben, elmenni külföldre, elszökni, nem gondolni az egszisztenciával. Élni bele a világba, végigtaposni az embereken és bele sem gondolni, állandóan a tanuláson meg a fiúkon keseregni, farmerban és pólóban járni mint a többiek.
De nem megy, ez van. Tudom már, mert vagyok olyan nagylány, hogy ha beleszakadok se menne.
És igazából, bármikor elfog a kétség, az önemésztés, Rá gondolok. És eszembe jut, hogy egy véletlen találkozásnak, egy napfényes délutánnak, egy adag epernek is örülni kell, amíg örülni tudunk. És rájövök, felesleges agyalni, mert minden, ami történt, a lehető legjobban volt elrendezve.
Mert ugye: Aki irányítja a múltat, az irányítja a jövőt; aki irányítja a jelent, az irányítja a múltat.
